Biográfia (Wikipédia)
2002-ben a Valami Amerika című vígjáték hozta meg neki az igazi hírnevet, amiben Várnai Tamás filmrendezőt alakította, a film folytatását 2008-ban mutatták be a mozik. A Kontroll-ban kapott még fontosabb szerepet 2003-ban. Bélus szinkronhangját adta a Nyócker című animációs filmben. Koltai Róbert rendezte Megy a gőzös című 2007-es vígjátékában láthatjuk, mint Sándor.
Terveiről, felkészüléséről, edzéseiről beszél.
Kategóriájában (Extrém Sport) Detre Diána (szörf), Farkas Norbert (sí), Gyarmati Anna (snowboard), Lubics Szilvia (ultrafutás), Hegedűs Ákos (wakeboard), Gádorfalvi Áron (szörf) és Szász Kitti (freestyle labdarugás) voltak az ellenfelei.
Több, mint 800.000 szavazat érkezett a jelöltekre, és a tereptriatlonista lány szerezte meg az első helyet.
Poór Brigitta 2011-ben a korosztályos tereptriatlon világbajnokságon Spanyolországban, az U23-asok között a világ legjobbja tudott már lenni. Hazai pályán Visegrádon Európa-bajnoki címmel gyarapította gyűjteményét .
A X2S CUBE TEAM Salomon versenyzője már számos extrémnek is nevezhető kalandon van túl (Ironman, extrém tereptriatlon itthon és külföldön, ultra terepfutás), 2014-ben elsősorban a terepversenyekre koncentrál.
Vannak, akik egyenes azt állítják, hogy semmi más nem csillapítja az éhségüket. Ugyanakkor azt a legtöbben tudják, csak nem veszik figyelembe, hogy az emberi szervezet alaptápláléka nem a hús és a zsír. Ami őket hajtja és kényszeríti az a megszokás, a nevelés és a jól/rosszul beléjük égetett reklám.
Az eredmény pedig sok civilizációs betegség, az elhízás, meg az ezzel kapcsolatos magas vérnyomás, a rossz koleszterin értékekből következő szív-és érrendszeri elváltozások, a cukorbetegség és a daganatos betegségek. Ezek egy része persze nemcsak a húsevés miatt jelenhet meg az emberi szervezetben, de azt sem vitatja manapság senki (vagy csak nagyon kevesen), hogy a hús-zsír táplálkozásnak nagy szerepe van ezek kialakulásában.
A profi futók szinte mindengyike edz naponta két alkalommal (ez más sportágakban is megszokott), de mindig nagyon fontos az edzések közötti pihenés, az edzések elosztása időben és intenzitásban - az ilyen szélsőséges terhelés mellett különösen hangsúlyozottan kell figyelni a nyújtásra és a táplálkozásra.
A napi két edzés elkezdése nagyon egyénfüggő, de azért vannak olyan alaptételek, amelyeket figyelembevéve könyebben lehet dönteni.
Fontos, hogy az alábbiak elsősorban a hosszútávú, állóképességi sportágakra vonatkoznak (maraton, Ironman, XTERRA, X2S, kalandversenyek).
A heti gyakorlatsorok rövidek és egyszerűek, akár több részletben is elvégezhetőek napi szinten. A havi sorozat mindig hosszabb és részletesebb, de azt nem kell naponta elvégezni. Ajánlott a heti 2-4 alkalom, 5 a maximum! Aki erősebb és keményebb sorozatokra vágyik, az keressen fel minket!
Az utolsó előtti hét! Sok pihenés, rövidebbek a távok, de egy-egy intenzív edzés segít "ébren tartani" a szervezetet. A haladó szinten lévő fartlek edzés lényege az iramjáték megkötések nélkül. Az egészen lassú kocogástól a rövid intenzív futásig belefér minden - a lényeg az, hogy mikrociklusokra bontva az edzsétervet a gyors pihenés és gyors felpörgést állapotát idézi elő. Alapvető, hogy addig és úgy kell futni, ameddig jól esik! A futóiskola alapmozdulatait külön részletezzük.
- a program alapvetően a rövid táv igénybevételét készíti elő (7 km), csak más intenzitással
- bemelegítés és levezetés (nyújtás, lazítás) mindenkinek szükséges, de az alap edzéstervben ezt nem részletezzük
- a hosszú táv (MAHFUSZ OB, 30 km) teljesítéséhez a program magában nem elegendő, de a haladó tervvel teljesíthető!
A verseny weboldalán (www.tereptriatlon.hu) rendszeresen jelennek meg új információk és lehetőségek közös edzésekre is!
Az utolsó előtti hét! Sok pihenés, rövidebbek a távok, de egy-egy intenzív edzés segít "ébren tartani" a szervezetet. Kevesebb a duatlonos edzés. Fontos a kerékpár beállításainak ellenérzése, a bicaj napra készen tartása!
Fontos figyelni a frissítésre - akár edzés előtt és után, akár közben! A terepduatlon versenyen gyakran nem egyszerű a frissítés!
- a program alapvetően a rövid táv igénybevételét készíti elő
- bemelegítés és levezetés (nyújtás, lazítás) mindenkinek szükséges, de az alap edzéstervben ezt nem részletezzük
- a hosszú táv teljesítéséhez a program magában nem elegendő!
A verseny weboldalán (www.tereptriatlon.hu) rendszeresen jelennek meg új információk és lehetőségek közös edzésekre is!
Az 6. hét erős távban és intenzitásban is! Ezt óvatosan kell kezelni, a leírt tervek csak ajánlások, főleg a technikai részeknél mindenki a saját tudása szerint válasszon terepet! Jó ha van segítő is, főleg egy tapasztaltabb terepkerékpáros segítsége számít. Az edzéstervhez felszerelés ajánló és pár további hasznos tanács is csatlakozik.
Fontos figyelni a frissítésre - akár edzés előtt és után, akár közben! A terepduatlon versenyen gyakran nem egyszerű a frissítés!
- a program alapvetően a rövid táv igénybevételét készíti elő
- bemelegítés és levezetés (nyújtás, lazítás) mindenkinek szükséges, de az alap edzéstervben ezt nem részletezzük
- a hosszú táv teljesítéséhez a program magában nem elegendő!
A verseny weboldalán (www.tereptriatlon.hu) rendszeresen jelennek meg új információk és lehetőségek közös edzésekre is!
Oldalainkat 271 vendég és 0 tag böngészi
Copyright 2008 - 2011 X2S TEAM. All rights reserved.