Nem csak az élsportban, hanem a szabadidő-sportolók körében is megfigyelhető az úgynevezett túledzettség állapota. A túledzettség olyan, mint a szél: nem látjuk, de jelenléte nyilvánvaló. Legegyszerűbben teljesítménycsökkenéssel lehet jellemezni.
A teljesítményt befolyásoló állapotok (például betegségek, sérülések, vérszegénység, alultápláltság, fertőzések) önmagukban nem jelentik azt, hogy valaki túledzett. Ebből adódik, hogy csak azt a sportteljesítmény-csökkenéssel járó állapotot nevezhetjük túledzettségnek, amely néhány nap alatt nem szüntethető meg, illetve nem valamely betegség vagy kórállapot eredménye.
{jb_info}A túledzettséget egy hosszabb szakasz előzi meg, amely sejteti, hogy a sportoló a kimerülés felé tart; az angol szakirodalom ezt over-reaching-nek nevezi. Ebben a stádiumban még mindössze néhány edzésmentes nappal orvosolható a kimerülés és a következményes teljesítményromlás.{/jb_info}
Korábbi tanulmányok áttekintése alapján holland kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy minél nagyobb az iskoláskorú gyerekek fizikai aktivitása, annál jobban…
Heti és havi edzéstervek, amelyekben mindenki számára könnyen elvégezhető gyakorlalokat gyűjtöttünk össze, amelyek otthon is könnyen levégezhetőek, mégis átmozgatják az…
Sokan gondolják azt, hogy lejtőn egyszerű és könnyű futni. Részben igaz is, hogy a lejtőkön lehet pihenni, de ez inkább… Oldalainkat 275 vendég és 0 tag böngészi
Copyright 2008 - 2011 X2S TEAM. All rights reserved.