Nyomtatás
kedd, 18 február 2014 14:39

A jó kenyér, amivel a hús is helyetesíthető Kiemelt

Írta:
Értékelés:
(1 szavazat)
Van akinek nem árt a hús - de nekik sem mindenáron szükséges Van akinek nem árt a hús - de nekik sem mindenáron szükséges Spartan Race

A mai emberek többsége hús és zsírfüggő, ha nem kapja meg a napi betevőt, akkor éhséget érez, pánikszerűen próbál megszerezni minden elérhető forrást. Mint egy ragadozó.

Vannak, akik egyenes azt állítják, hogy semmi más nem csillapítja az éhségüket. Ugyanakkor azt a legtöbben tudják, csak nem veszik figyelembe, hogy az emberi szervezet alaptápláléka nem a hús és a zsír. Ami őket hajtja és kényszeríti az a megszokás, a nevelés és a jól/rosszul beléjük égetett reklám.

Az eredmény pedig sok civilizációs betegség, az elhízás, meg az ezzel kapcsolatos magas vérnyomás, a rossz koleszterin értékekből következő szív-és érrendszeri elváltozások, a cukorbetegség és a daganatos betegségek. Ezek egy része persze nemcsak a húsevés miatt jelenhet meg az emberi szervezetben, de azt sem vitatja manapság senki (vagy csak nagyon kevesen), hogy a hús-zsír táplálkozásnak nagy szerepe van ezek kialakulásában.

 

A történelemből (kultúrtörténet és Föld történet) könnyen ki lehet hámozni, hogy az emberiség akkor kényszerült a hús-zsír táplálkozás előterbe helyezésére, amikor a nagy lehűlés miatt kevesebb növényi táplálék állt rendelkezésére, a hőmérséklet sokkal alacsonyabb volt és a vadászat miatt mégis óriási energiára volt szüksége.

Hol vannak már ezek az idők? Jól fütött épületekben és közlekedési eszközökben töltjük életünk nagy részét, a táplálékért nem kell harcolni (a sorbanállást nem lehet összehasonlítani egy mammuttal való küzdelemmel) és a civilizáció még az időjárás egyéb "kellemetlen" hatásaitól is megvéd minket.

Akkor miért ez a nagy húsfüggés?

A választ több formában is meg lehet adni (üzlet, profit, szándékos félrevezetés, tudatlanság, hagyománynak álcázott rossz szokások, kényelem, önbecsapás), itt most csak arra koncetrálunk, hogy mivel lehet csökkenteni vagy akár kiváltani a hús-zsír fogyasztást.

A kenyér az egyik legalapvetőbb kiváltó táplálék - de nem mindegy melyik! nagyon sokféle kenyeret lehet kapni és van olyan, amelyiknek csak élvezeti értéke van, éllettani szempontból még káros is lehet!

A magas rosttartalmú ételek - zöldségek, gyümölcsök- rost tartalmánál jobb hatásúak a teljes kiőrlésű gabonából és a korpából (étkezési korpa) készült ételek, főleg az E-és B-vitaminok, valamint az ásványi anyag tartalmuk miatt.


Sportolóknak is különösen fontos tudni, hogy mivel ezek lassan szívódnak fel az emésztőrendszerben, így kevésbé emelik a vércukorszintet a finomított, a fehér lisztből készült kenyerekhez képest.

A jól tájékozott emberek egymásnak adják a címeket, hol kapható a legjobb sokmagos, barna, fekete kenyér - erre azért van szükség, mert sajnos az élelmiszeripar a kevésbé értékes kenyereket is el tudja adni drágán, megfelelő színezéssel. A jó barnakenyérben nem a maláta színezék adja a sötét szín!

A teljes kiörlésű kenyerek fogyasztása után órákig nem leszünk éhesek, mert a vércukorszintünk nem emelkedik és nem is zuhan hirtelen, a rostok és a magas tápanyagtartalom pedig valóban ellátja a szervezetet mindazzal, amire szüksége van. Kevesebbet eszünk, és szervezetünknek is sokkal jobbat teszünk, ha teljes kiőrlésű kenyérrel tesszük "teljessé" a mindennapokat! A fehér kenyér maradjon ünnepi nyalánkság, desszert!

A teljes kiőrlésű lisztből sült vagy búzakorpa-keverékes kenyér és a jó minőségű olívaolaj, zöldségekkel, salátákkal az alapja az elismerten is kiemelkedően egészséges mediterán étrendnek.


Megjelent: 7944 alkalommal Utoljára frissítve: kedd, 18 február 2014 14:45
Tóth Viktor

Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor