Nyomtatás
csütörtök, 05 június 2014 07:28

Pindroch Csaba - maraton, futás, terepfutás, életmód

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Pindroch Csaba színművész, filmszínész, az Életfa Program kultúrális nagykövete. 2014-ben a maraton teljesítésére készül.

Biográfia (Wikipédia) 

2002-ben a Valami Amerika című vígjáték hozta meg neki az igazi hírnevet, amiben Várnai Tamás filmrendezőt alakította, a film folytatását 2008-ban mutatták be a mozik. A Kontroll-ban kapott még fontosabb szerepet 2003-ban. Bélus szinkronhangját adta a Nyócker című animációs filmben. Koltai Róbert rendezte Megy a gőzös című 2007-es vígjátékában láthatjuk, mint Sándor.

 

2009-ben a Szíven szúrt ország című filmben kapott szerepet, a film Marian Cozma kézilabdás haláláról szól. Szabó Győzővel láthatjuk legtöbbet szerepelni, összesen nyolc már elkészült filmben játszanak együtt (Biztosítás, Az ötödik szoba, Valami Amerika, Szent Iván napja, Magyar vándor, Nyócker, Megy a gőzös, Valami Amerika 2) és továbbá 2 forgatás alattiban. Még be nem mutatott filmjei a Block-66 (2009) és a Magic Boys (2010) amiben Michael Madsen amerikai színész is szerepet kapott. Nős, felesége Verebes Linda. Lányuk, Mira 2008-ban született.

2014-ben a Vivicitta kapcsán így nyilatkozott:

– Beleszerelmesedtem a futásba – mondja Pindroch. – Nem most kezdtem, de idén fordult végleg komolyabbra a dolog. Barátom, Csőre Gábor 42. születésnapjára lefutotta a 42 kilométert és a verseny végén nyilvánosan átadott nekem egy stafétabotot azzal, hogy idén én következem. Márciusban betöltöttem a negyvenkettôt, ősszel meg lefutom a maratont. Saját szülinapi ajándékom lesz! A Vivicittán a tíz kilométer remek felkészülési alkalom lesz. Büszkén képviselem a Gézengúz Alapítványt, amelynek a betegen született gyerekek javára pénzt gyűjtök, sőt ebből a célból a Valami Amerika DVD-jét is licitre bocsátom, minden benne szerepelt színész aláírásával.

Csaba az Életfa Program nagyköveteként rendszeresen jelenik meg az egészséges és tudatos életmódot népszerűsítő rendezvényeken.

Az X2S TEAM régi partnere, első terepfutását is az X2S irányításával teljesítette 2012-ben. Talán az ez volt az első impulzus a maraton felé. 

Megjelent: 11016 alkalommal Utoljára frissítve: csütörtök, 05 június 2014 07:39
Tóth Viktor

Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor

Kapcsolódó elemek

4 hozzászólás